Visegrádi kápolnák nyomában

Visegrádi kápolnák nyomában

Velem ellentétben bizonyára sokan vannak, akik nem szeretnek csak úgy nekiindulni a nagyvilágnak, cél nélkül. Én szeretem a kalandokat és fatalista módon hiszem, hogy oda is érek, ahova indulok-bárhova is indulok!

Ettől függetlenül sokszor lesz tematikája az én csavargásaimnak is; tegnap is valami hasonló történt. Ebből az okból kifolyólag gondoltam, hogy túratippként leírom, hány gyönyörű kápolna található a közvetlen környezetünkben; gyalog, kerékpárral és ebike-kal is felkereshetőek.

A nevekre kattintva megjelenik a pontos helyük a térképen, de szívesen adunk komplett útvonaltervet hozzá mi is!

Milleneumi kápolna, Visegrád

Az eredetileg itt állt Szent Sebestyén kápolna helyén épült a millenium évében ez a kis kápolna a város szívében. Körülötte pihenőpadok, mögötte az 1848-as emlékmű található.

Mária kápolna, Visegrád

Közvetlen a Duna parton, a 11-es út mellett találjuk ezt a kis kápolnát, amelyet a 1788-ban építettek barokk stílusban. Mellette padokon pihenhetünk meg és gyönyörködhetünk a kápolnában, a Dunában és a Várban is.

Mogyoróhegyi Szent Mihály erdei kápolna

Az Áprily völgy Visegrád felé eső végében épült ez a kis erdei kápolna, eredetileg Makovecz Imre tervei alapján, melyet 2017-ben építettek újra a visegrádi építőtábor résztvevői.

Kálvária kápolna, Visegrád

Ahogy a neve is mutatja, a visegrádi kálvária végén található ez a kis kápolna, félig egy sziklafalba ékelődve. Szintén barokk stílusban épült, 1770-ben. A kék jelzésen lehet feljutni hozzá, kifejezetten gyalogosan. (Kerékpár a stációk kezdeténél hagyható!)

Gizella telepi kápolna

A Visegrád határában fekvő Szent Kozma és Damján szakkórház területén fekszik ez a nagyobbacska (ökomenikus) kápolna. A kápolna a kórház területén helyezkedik el, szabadon látogatható.

Temető kápolna, Visegrád

Városunk kicsiny temetőjében található apró kápolna.

Ráadás: Szentfa kápolna, Dömös

A Rám szakadék felé tartó turistaút mentén fekszik ez a kis erdei kápolna, mely mellett kis forrás is ered. Szépen kiépített pihenőhelyet találunk itt.

A ráadás ráadása, ha már Dömös: a prépostság romjai

A mintegy 900 éves történettel rendelkező prépostságból ma már csak a volt templom altemplomi részét találjuk meg. A felújított altemplomban szintén ökumenikus istentiszteleteket szoktak tartani.